Kedves Érdeklődő!
A BlindShell készülékeket bemutató videósorozat következő adásában folytatódik tovább a telefoncsalád 3. szériájának bemutatója.
Kicsikét bővebben bemutatásra kerül a Luna tudása, így kiderül:
- mennyire tud ébresztőt beállítani,
- hogyan old meg matematikai műveleteket,
- miként keres az interneten, vagy akár
- hogyan mondja meg azt hogy mikorra esnek a névnapok, vagy a nevesebb ünnepek.
Ezt követően tovább folytatjuk Gombos Ferenccel, az MVGYOSZ segédeszköz mentorával a készülék újdonságainak ismertetését, így szó esik majd:
- a Tandem által biztosított kommunikációs lehetőségekről, illetve a készülék, akár a távolból való kezeléséről is,
- a hívás elutasításával küldendő előre definiált üzenetekről, valamint arról is, hogy
- miként tudunk szöveget másolni, merthogy itt már erre is van lehetőség.
Természetesen nem feledkezünk meg az egyéb apróbb újdonságokról sem, így reméljük, hogy ezekért az információkért cserébe ismételten várhatjuk önt a képernyők és a hangszórók elé!
Csák Attila