2026. március 25-én, szerdán rehabilitációs klub volt a Siketvakok Országos Egyesületének nagy, közösségi termében.
Témája ez volt: „Kommunikáció a családban és idegenekkel”. A foglalkozást Varga Nóra, egyesületünk pszichológusa vezette. A klubon összesen 13 fő (5 tag és 8 munkatárs/önkéntes segítő) vett részt. Először egy bemutatkozó kört tettünk, hogy mindenki tudja, kik jelentek meg a klubon. Neve mellett ki-ki azt is elmondhatta, hogy érzi magát. Utána arról beszélgettünk, ki hogyan szokott visszajelzést adni a másiknak.
Ki milyen visszajelzésnek örül és mi az a megnyilvánulás, ami nem esik jól nekünk
Nóri elmesélt egy kis történetet, amely nem valós esemény, csak egy példa volt. Szerette volna megtudni, hogyan reagálnánk, ha valaki ilyesmit osztana meg velünk. Azt mondta: amint jött a telephelyre a metróval, ellopták a pénztárcáját, ami miatt szomorú. Útközben még arra se volt ideje, hogy ételt vegyen magának. Ezért még éhes is. Ha egy barát, ismerős ilyesmit mond, hogyan lehet neki segíteni? Egy-két együttérző szó nagyon jól tud esni egy rossz helyzetben. Ugyanakkor önmagában az együttérzés nem mindig elég.
Ha van megoldási javaslatunk, az együttérzés után azt is érdemes elmondani. Például: gondoljuk át, hogy mi az, amit most rögtön tennünk kell. Sétáljunk végig az útvonalon, hátha eldobták a tárcát az iratokkal. A pénz nyilván elveszett, de ha az iratokat megtaláljuk, az legalább az ügyintézéstől mentesít. Később szükséges lehet arról is beszélgetni, hogy miként lehet legközelebb egy ilyen esetet megelőzni. Milyen módon lehet elkerülni, hogy az ember áldozattá váljon.
Ezután átgondoltuk, mik azok a visszajelzések, amik nem esnek jól egy adott helyzetben
Egyik klubtag tett ezzel kapcsolatban egy kiemelten jó, elgondolkodtató kijelentést. Ha valakinek elmondja, hogy mi dühítette őt fel, általában azért meséli el, mert vár egyfajta megerősítést, együttérzést. Az bántó a számára, ha valaki kioktatja: „De a másiknak sokkal inkább igaza volt és te gondolod rosszul”. Lehet, hogy sokszor tényleg a másiknak volt igaza. Attól még számára is megnyugtató, ha valaki azt mondja: „Igen, megértem a te oldaladat is”.
Szóba került az elbagatellizálás: „Oké, értem, de a szomszédnak nehezebb helyzete van”! Az is fájdalmas lehet bármelyikünknek, ha kinevetik.
Ha visszajelzést adunk valakinek, ne az egész lényét minősítsük. Nem szabad címkézni a másikat. Ne őt, hanem a viselkedését véleményezzük: A foglalkozás egyik résztvevője hozott erre egy szemléletes példát. Néha mindenkivel előfordul, hogy kozmetikázza az igazságot.
Ha ez kiderül, lehetőleg ne azt mondjuk: „Te micsoda egy hazug, kétszínű alak vagy”! Fogalmazzunk valahogy így: „Nem esett jól, amikor ezt és ezt mondtad. Ráadásul felesleges is volt, mert az igazság előbb-utóbb úgyis kitudódik”.
Lehet tanácsot adni, de ne oktassuk ki, ne „sajnáljuk le” a beszélgetőtársunkat. Ha valakinek elmondom a problémámat, kívülállóként tud egy másfajta nézőpontot is adni: „Nemcsak úgy lehet vizsgálni a dolgokat, ahogy én látom.”
A másik oldalt is áttekintettük: mik azok a mondatok, megnyilvánulások, amik lelki támogatást adnak
Egy jókor érkező dicséret nagyon sokat tud adni. Erre számomra a legszívmelengetőbb példát az a résztvevő hozta, aki idős embereket gondoz. Egészségügyi probléma miatt egy hétig nem tudott dolgozni. Fel kellett ajánlania, hogy az adott időszakban valaki más látogassa a gondozottakat és segít nekik. Egy idős hölgy pedig azt felelte: köszöni, de nem, ő megold mindent egyedül. Azt kérte a gondozójától, hogy kövessen el mindent, hogy a lehető legjobb állapotba kerüljön. Ő ugyanis szívből visszavárja, nagyon nagy szüksége van rá.
Nóri összegzésként elmondta: érdemes megérteni azt is, hogy a másik miért dühös, miért szorong egy adott helyzetben
Mert, ha valaki rosszul érzi magát, annak mindig oka van.
Tettünk egy záró kört, amiben mindenki elmondhatta, ki hogy érezte magát a klubon. Az általános vélekedés pozitív volt. A többiek tapasztalatai, jó tanácsai hasznosak voltak mindenki számára.
(A cikket írta: Taskovics Adél)