2025. márciusában 12 külföldi gyógypedagógus hallgató tanult a Siketvakok Országos Egyesületében. Az egymást követő 3 kedd délutánon Királyhidi Dorottya, az elemi rehabilitációs szolgáltatás szakmai vezetője tartott képzést az Erasmus programon résztvevő fiataloknak, akik a siketvakságról szerezhettek alapos, mélyre ható ismereteket.
Március 25-én, az utolsó egyesületi foglalkozás keretében volt lehetőségük személyesen is találkozni érintettekkel
Kérdéseket tehettek fel nekik, meghallgathatták rövid, 15 perces előadásaikat. Az oktatás és ez a záró alkalom is angol nyelven zajlott. Az előadók egy része online csatlakozott, míg mások személyesen el tudtak jönni. Az eseményen én is ott voltam, egyrészt, hogy meghallgathassam a prezentációkat, másrészt, hogy a képzés tapasztalatairól interjút készíthessek két vállalkozó szellemű tanulóval.
Elsőként Kőrösiné dr. Babinszki Vera, egyesületünk jogásza szólalt fel
Elmondta: nagyon nehéz pontos definíciót adni a siketvakságról. Nagyon sokféle variációja van, nemcsak a mindennapi életben, de a jogalkotásban is. Dorka azt kérte tőle, hogy a hozzáférhetőségről beszéljen a siketvaksággal összefüggésben. Ez azonban nem könnyű téma, mert nincs egységes megállapodás a siketvakság definíciójának tekintetében sem. Az érintettek esetén a látás-és hallássérülés kombinációi egymástól is nagyon eltérők lehetnek.
Épp ezért lehetetlen meghatározni egy olyan egységes irányt, ami minden siketvaksággal élő személy számára jól használható
Vannak szabályok pl. arra nézve, hogy miként kell feliratokat készíteni a siketek számára, vagy hogyan kell audionarrációt csinálni a vakoknak. A hallás-és a látássérülés egyidejű megléte azonban sokkal bonyolultabbá teszi az akadálymentesítés folyamatát. E témáról szólva a fizikai környezetre is okvetlenül ki kell térni. Budapesten közlekedve erről Vera nagyon is konkrét tapasztalatokat szerzett. Komoly hallássérüléssel rendelkezik, emellett vaksága száz százalékos.
Mégsem tartja magát siketvak személynek, mivel a gyakorlatban nem siket
Orvosi értelemben lehet, hogy annak minősül, de a hétköznapokban igyekszik érdemben használni a maradvány hallását. Éppen ezért az így beszerzett információk nagy jelentőséggel bírnak a számára. Hasznos segédeszköze a mikrofon, amit mindig magánál tart. Ez vezeték nélküli kapcsolatban áll a hallókészülékével. Feladata, hogy továbbítsa a beszédet direkt módon Vera hallókészülékéhez.
Az utcán járva a közlekedési lámpák jelentik számára a legnagyobb kihívást
Van egy szabály arra nézve, hogy egyre több közlekedési lámpát kell ellátni hangos jelzéssel (beszéddel és/vagy csipogással). Az ő számára viszont ez nem érdemi segítség. A csipogást hallja, és a beszédet is, feltéve, ha a forgalom zaja nem túl erős. Ám mivel az irányhallása nem megfelelő, nem tudja megállapítani, hogy az
neki szól-e, vagy a másik iránynak. Éppen ezért használ kommunikációs táblát. Ezt mindig feltartja, amikor át szeretne kelni az úton. Van rajta Braille címke is, ami neki segít abban, hogy miként kell tartani a táblát. Ez áll rajta:
„Kérem, segítsen átkelni az úton”!
Ez nagyon hatásos. Az emberek elolvassák és segítenek.
Dorka hozzátette
Az mindig a hallássérült/siketvak személy döntésére van bízva, hogy szeretné-e használni ezt a kommunikációs módszert vagy nem. A rehabilitációs folyamat alatt az érintett személlyel együtt fogalmazzák meg a konkrét szöveget, amit ráírnak a táblára. Utána tanulják meg a használatát. Sok hallássérült ember azt mondja: meg kell hoznom egy döntést. Ha nincs nálam a tábla, vagy otthon maradok, vagy mindig keresnem kell magam mellé egy olyan személyt, aki elkísér. Lehet, hogy a tábla használata nem a legkényelmesebb megoldás. Én viszont használni fogom, mert ez több szabadságot ad nekem. Ez pedig fontosabb a számomra, mint az, hogy mit gondolnak rólam mások.
Vera elmondta: néhány évvel ezelőtt Amerikában volt cserediákként. Ezzel magyarázza, hogy elég nagy komfortzónával rendelkezik.
Emellett az okostelefonos technológia is nagy segítség lehet a siketvak embereknek
Metrón vagy vonaton utazáskor például gondot jelent a következő megállóra vonatkozó, hangos információ, mert nem feltétlenül hallja. Vannak viszont olyan mobiltelefonos applikációk, amiket be lehet kapcsolni. Ilyenkor a telefon Bluetooth technológiával csatlakozik a hallókészülékhez és bemondja a megállókat. Ez megkönnyíti számára az utazást. Viszont egy olyan ember esetében, akinek a hallása még az övénél is rosszabb, nem biztos, hogy működőképes lehet az audió információt szintén audióval helyettesíteni.
Azt, hogy mi lehet segítség valakinek, azt az egyén speciális igényei határozzák meg
Vannak siketvakok, akik a taktilis jelnyelvet használják, míg mások a Lorm ABC-t, vagy a Braille kézbe (ujjakra) írását. Ezeket a módszereket, a Braille kézbe írását és a Lorm módszert Vera is használja. Minden olyan helyzetben ezeket alkalmazza, ahol a hallókészülékét nem használhatja. Ez a helyzet viszont annyiból nem kellemes, hogy ilyenkor nagyban függ attól a személytől, aki ilyen módokon átadja neki az információt.
Gangl Tamás, egyesületünk elnöke vette át a szót
Pár mondatban bemutatta az egyesületet, és a siketvak identitásról is megosztott néhány gondolatot
Az egyesület 1994-ben alakult meg, mostanra a 30 éves jubileumot is megünnepeltük. Eredetileg a siketvak gyermekeket nevelő szülők és a velük foglalkozó szakemberek alapították. Az elsődleges cél a siketvak gyerekek speciális oktatásának megszervezése volt. Adódtak kezdetben nehézségek, aztán az egyesület nyitott a siketvaksággal élő felnőttek felé is. Elsősorban a szerzett siketvakokat kutatták fel. Kezdetben egy vagy két ilyen felnőttel álltak kapcsolatban, később nőtt a létszám. Tamás is a felnőtt siketvakok felkutatásakor került kapcsolatba a szervezettel.
A SVOE munkáját tekintve elsősorban érdekvédelmi tevékenységet folytat
Az illetékes minisztériummal folyamatos kapcsolattartásban vagyunk, törvényjavaslatokat kezdeményezünk vagy véleményezünk. Van olyan fóruma az érdekvédelmi képviseletnek, amit Országos Fogyatékosügyi Tanácsnak nevezünk. Ez a fogyatékossággal élő emberek szervezeteinek és a kormányzati oldalnak egy közös tanácsa. Ők időről időre megvitatnak egy-egy fontos kérdést a fogyatékosságüggyel kapcsolatban. Minden harmadik hónapban vannak ülések, amelyeken a legfontosabb fogyatékosügyi szervezetek és a minisztériumok is részt vesznek. Minden jogszabályt, ami feltűnik a magyar jogi rendszerben, kontrollálnia kell a Fogyatékosügyi Tanácsnak. Emellett a fogyatékosügyi szervezetnek működik egy ernyőszervezete, amit Fogyatékosügyi Fórumnak is nevezhetünk. Ennek is tagjai vagyunk.
Ezen felül a nemzetközi színtéren is aktív szerepet vállalunk
Elsősorban itt most az Európai Siketvak Unióra kell gondolnunk. Ennek a mi egyesületünk is tagja, amióta csak megalakult az EDbU (tehát alapító tagok is vagyunk). Tamás jelen pillanatban az alelnöki pozíciót tölti be ebben az európai szervezetben. Sajnos az EDbU nagyon nehezen működik, mert szinte egyáltalán nincs anyagi forrása. Ennek ellenére próbálnak lobbizni európai képviselőknél, illetve támogatni tagegyesületeiket a helyi, országos szinten történő érdekvédelmi tevékenységekben.
Létezik a Siketvakok Világszövetsége is, ahol szintén tagok vagyunk. Ez erősen fókuszál az alacsony bevétellel rendelkező országokra.
A siketvak identitásról röviden
A siketvak emberekért dolgozó szervezetek legnagyobb nehézsége Európa-és világszerte, hogy maguk az érintettek mennyire azonosítják magukat siketvakként vagy nem. Itt főleg a szóhasználat a probléma. Maga a „siketvak” szó is sokakat elriaszt, nem tudnak vele azonosulni.
Főleg azok számára nem elfogadható, akiknek van látás-vagy hallásmaradványa
Általában az állapotukat sem tudják elfogadni. Ezen felül pedig valamelyik sérülést kevésbé tartják problémának. Mindig az egyiket tartják elsődlegesnek, míg a másikat csak egy mellékes állapotnak. Így inkább látássérültnek érzik magukat, akiknek van egy kis hallásproblémájuk, vagy fordítva. A siketvakok csoportja épp ezért nagyon heterogén. Számukat illetően nehéz meghatározni őket, mert önmagukat sem határozzák meg eképpen. Ez sokat ront azon, hogy mennyire vesznek komolyan egy siketvakokkal foglalkozó szervezetet, mennyi támogatásra számíthat. Hiszen minél kisebb kört képvisel, annál nehezebb az érdekérvényesítés is.
Molnár Éva egyesületi tagunk a siketvakon történő munkavállalásról beszélt
A Nemzeti Statisztikai Hivatal szerint a fogyatékossággal élő személyek kb. 50 százaléka dolgozik ma Magyarországon. Ez a gyakorlatban kb. 150.000 embert jelent. A siketvak dolgozókra vonatkozó számadat nincs. Ahogy Tomi is említette, ennek az önbevalláson alapuló adatgyűjtés az oka. A fogyatékossággal élő munkavállalókra a „megváltozott munkaképességű” kifejezést szoktuk használni.
Foglalkoztatásukat tekintve pedig dolgozhatnak rehabilitációs foglalkoztatásban, akkreditált foglalkoztatásban vagy a nyílt munkaerő-piacon. Természetesen az lenne a cél, hogy minél többen dolgozzanak a nyílt munkaerőpiacon. Mindenki számára ez lenne a legjobb.
Mik a főbb problémák és mik lehetnek a megoldások?
Évi kihangsúlyozta: ennek kapcsán saját véleményét, gondolatait mondja el.
Szerinte a legnagyobb probléma az információhiány
Vonatkozik ez a munkáltatókra és a munkavállalókra egyaránt. A munkáltatók fejében általában negatív gondolatok és sztereotípiák vannak a látás/hallássérüléssel élő emberekről. Ő például azzal a mentalitással, gondolkodásmóddal szembesült, hogy az érintettek passzív életet élnek és maguktól semmit nem képesek csinálni. Azt sem tudják a munkáltatók, hogy milyen munkahelyi feladatok megoldására vagyunk képesek.
A másik oldalnak, a sérült munkavállalóknak pedig arról nincs információjuk, hogyan érhetnek el egy munkaadót. Azok helyzete még nehezebb, akik felnőttként veszítették el a látásukat vagy a hallásukat. Erről neki is megvan a saját tapasztalata. Látását hét évvel ezelőtt veszítette el, majd hallásának ötven százalékát is. Ekkor fel kellett dolgoznia a traumát, illetve újratanulni egy csomó olyan tevékenységet, melyek elengedhetetlenek a munkavégzéshez. Az esetek túlnyomó többségében a hozzá hasonló helyzetű embereknek karriert is kell váltaniuk.
A másik probléma, hogy gyakran beskatulyázzák a fogyatékossággal élő embereket
Úgy tesznek, mintha mindnyájan ugyanazon képességekkel, tapasztalatokkal és egészségügyi problémákkal rendelkeznénk. Ez természetesen nem igaz.
Mi lehet a megoldás?
Hatalmas szükség lenne egy kiterjesztett kampányra, mely a munkaadókat célozná meg. Itt alapos, mély tájékoztatást, információkat kaphatnának arról, mit képes elvégezni egy megváltozott munkaképességű személy, egy látássérült, egy hallássérült, stb. Itt inkább arra lenne érdemes fókuszálni, hogy mit tudunk megcsinálni, ahelyett, hogy azzal foglalkoznánk, ami önállóan nem megy. Sokkal nyitottabb hozzáállást kellene tanúsítani a munkaadóknak, illetve személyre szabni a munkaköröket. Ez lenne a kulcsa annak, hogy a munkalehetőségek a siketvak emberek számára is elérhetővé válhassanak.
Saját munkatapasztalatáról is mesélt
Elmondta, hogy HR-esként dolgozik, feladata a toborzás területén van. Amikor elkezdett a jelenlegi munkahelyén dolgozni, kiderült: azt a munkakört nem tudja betölteni, amit a munkaadó eredetileg neki szánt. Épp ezért az ő személyére kellett szabni a feladatot. Ez egy nagyon általános tapasztalat. Van egy adott munkakör. A hozzá tartozó feladatok listájának nyolcvan százalékára képesek vagyunk, míg a húsz százalékra nem. A munkáltató azt mondja: „Ebben az esetben nem vagy képes arra, hogy itt dolgozz”.
Pedig dolgozhatnánk, ha úgy döntenének a munkaadók, hogy azt a bizonyos húsz százalékot valaki másnak adják át. Ő például jelenlegi munkájában többféle adminisztrációs feladatot el tud látni beszélő számítógépével. Tud különféle dokumentumokon dolgozni, állásinterjúkat csinálni, és még sok egyéb dologra is képes. Nyilván nyomtatott papíron levő dokumentumot nem tud kezelni, vagy nem tudja az irodát vagy az összes kollégát bemutatni egy újonnan érkező munkatársnak. Ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy nem minden munkaadó ilyen rugalmas, nyitott gondolkodású.
Az akadálymentesítés terén megint csak nagyon sok félreértéssel, rossz koncepcióval lehet találkozni
A „többségi társadalom” tagjainak, és a munkaadóknak a legnagyobb része is azt gondolja, hogy az akadálymentesítés főként a fizikai környezetre vonatkozik. Ő is sokszor hallotta már, hogy: „Nem leszel képes ebben az irodában dolgozni, mert ez a munka nem akadálymentes”. Ilyenkor mindig el kell magyaráznia, hogy a lépcsőn való közlekedés vagy a küszöbön történő átlépés nem jelent gondot számára.
Az akadálymentesítés mindenki számára teljesen mást jelent
Ám a siketvak emberek esetében nem idő-és pénzigényes. Évinek például képernyőolvasó szoftverre van szüksége, amit a munkaadók díjmentesen letölthetnek. Természetesen könnyen előfordulhat, hogy más embereknek ettől eltérő dolgok kellenek, de ez akkor sem túl nehéz. Akadálymentesítés címén lehet, hogy azon kell csupán elgondolkodni, hogy hová kerüljön az érintett munkavállaló íróasztala: egy jól megvilágított, vagy csendes helyre. Előfordulhat az is, hogy egy tréninghez vagy állásinterjúhoz szükség lesz egy jelnyelvi tolmácsra is.
Olyan is adódhat, akinek gyógypedagógus jelenléte kell, hogy megtanulja, hogyan jut el a munkahelyére, vagy miként tud azon belül tájékozódni. Az is előfordul, hogy a kollégákat kell „érzékenyíteni”. Itt nagyon egyszerű dolgokra kell csak megtanítani őket. Évi esetén például arra volt szükség, hogy megértsék: ha belép egy tárgyalóba, neki el kell mondani, hol ülnek a többiek, vagy ő maga hol tud helyet foglalni.
Ahogyan azt már korábban is említette, mindnyájan a „megváltozott munkaképességű személy” címkével vagyunk ellátva. A legtöbb munka, amit így lehet végezni, nem igényel túl magas iskolai végzettséget, gyakorlatilag fizikai munka. Sokan úgy gondolják, hogy ez teljesen rendben is van egy siketvak személy számára. Épp ezért lenne nagyon fontos újra és újra kiemelni a munkaadók számára, hogy egyes fogyatékossággal élő személyek mire képesek és mire nem.
A következő előadó Péter Zsigmond volt
Ő Évához hasonlóan online csatlakozott hozzánk. Előadását nem tudta egyből megkezdeni, mert gondja akadt a technikával. Míg a probléma kiküszöbölésén dolgozott, én elvonultam egy külön terembe két, vállalkozó szellemű diákkal, hogy interjút készítsek velük. Zsiga előadását így nem hallottam. Annyit tudok, hogy a „Videó a vakoknak” projektről mesélt.
Én ezen a ponton interjúalanyaimra koncentráltam: Anna Németországból és Thom Hollandiából érkezett
Az alábbiakban a velük való beszélgetésem magyar nyelvű fordítását teszem közzé.
Adél: – Mi fordította a figyelmeteket a gyógypedagógia felé?
Anna: – Mindkét fiútestvéremnek tanulási nehézsége van. Én ebben nőtem fel, ez teljesen természetes a számomra. Mindig is tanár szerettem volna lenni, és miattuk döntöttem a gyógypedagógia mellett.
Thom: – Azt én is régtől tudtam, hogy tanár szeretnék lenni és ennek megfelelően kezdtem meg a tanulmányaimat. Ennek keretében ellátogathattam néhány speciális oktatási intézménybe. Ezek a tapasztalatok pedig nagyon inspirálók voltak számomra. Megértettem, hogy a speciális igényekkel rendelkező emberek is tudnak tanulni, csak az eltérőtől átlagos módon. Ezért választottam a gyógypedagógia specializációt.
Adél: – Az ELTE hallgatói vagytok jelenleg?
Anna és Thom: – Igen.
Adél: – Hogyan kerültetek kapcsolatba az egyesületünkkel?
Anna: – Az ide történő látogatás része az egyik kurzusunknak. A tárgy neve az, hogy „Siketvak oktatás”. Ennek keretében több mindent meg tudunk tanulni erről a szakterületről, ami nagyon speciális.
Adél: – El tudjátok képzelni, hogy a jövőben fogyatékossággal élő/siketvak személyekkel dolgozzatok?
Anna: – Igen, határozottan.
Thom: – Én is.
Adél: – Hány tréning alkalmatok van itt, az irodában?
Anna: – Ezen a helyszínen három.
Thom: – Viszont a siketvakság témájában összesen öt. Volt egy, amit bevezető alkalomnak neveznék. Itt arról volt szó, hogy mi is a siketvakság és a köréjük épülő rendszer hogyan is működik itt, Magyarországon. Utána következett a három alkalom itt, az egyesületben. Ezek gyakorlati jellegűek voltak. Elsajátíthattuk annak gyakorlatát, miként kell siketvak gyerekeket és felnőtteket tanítani.
Anna: – Megtanultuk a Braille kézbe írását, a kézbe jelelést és a Lorm ABC-t is.
Adél: – Mennyi időt vesz igénybe egy-egy ilyen foglalkozás?
Thom: – 2,5 órát.
Adél: – Érdekesnek és hasznosnak találtátok az órákat?
Thom: – Igen, nagyon is.
Anna: – Igen. Abban viszont jelenleg nem vagyok biztos, hogy Németországban gyógypedagógusként szakosodhatok-e majd siketvak gyerekekre. Látás-és hallássérültekre tudom, hogy lehet… Ám a siketvakság egy nagyon speciális terület, amiről csak kevés egyetemen lehet tanulni. Szóval most még nem tudom, hogy ezt be lehet-e majd illeszteni a munkám gyakorlatába. Ám ha csak egyetlen gyerek lesz, akinek ezen keresztül segíteni tudok, akkor már megérte.
Adél: – Mi volt a legérdekesebb/leghasznosabb dolog, amit a siketvakságról tanultatok?
Thom: – Én azt mondanám, hogy az a sok, különböző kommunikációs módszer, amivel megismerkedtünk. Emellett mi magunk is megtapasztalhattuk, milyen érzés siketvaknak lenni. Kaptunk olyan feladatokat is, amiken keresztül megtudhattuk, miként kell egy siketvak személyt tanítani, nevelni, kísérni és segíteni neki.
Anna: – Én a Lorm ABC-t emelném ki. Korábban még soha nem hallottam róla!
Adél: – Mondanátok még néhány példát, hogy milyen konkrét feladatokat és információkat kaptatok a képzésen? Mikor megérkeztem hozzátok, akkor éppen filmet néztetek.
Anna: – Az egy olyan film volt, ami az Usher-szindrómáról szólt. Elméleti háttérismereteket is kaptunk pl. arról, hogy miként válhat valaki siketvakká. Ez a film pedig annak volt egy része.
Adél: – Ezen kívül még mit csináltatok?
Anna: – Kezdetben előadásokat hallgattunk. Utána megnéztünk néhány filmet.
Thom: – Ezekből elsősorban azt tudtuk meg, milyen az élet a siketvakok intézményében, hogyan foglalkoznak a tanárok a gyerekekkel, és milyen a tanulók mindennapi élete.
Anna: – Ezek után pedig gyakorlati feladatokat végeztünk, pl.: bekötött szemmel kellett egymást vezetnünk. Mindezt azért, hogy megtapasztaljuk, milyen érzés. Majd teljes siketvakság szimulációban is részt vettünk. Tanultunk jelnyelvet is. Meg kellett fogni egymás kezét és úgy jelelni, hogy megtapasztaljuk, milyen érzés a taktilis jelnyelv. Így kellett kitalálni, mit is jelel a társunk. Ezen kívül Braille kézbe írása és Lorm tenyérbe írása is volt.
Thom: – A betűk tenyérbe írását is kipróbáltuk, illetve a kommunikációs tábla használatát is elsajátítottuk.
Adél: – Itt arra a táblára gondoljak, amit Vera is bemutatott az előadásában?
Anna: – Nem, ez egy másfajta eszköz.
Thom: – Ezen a lapon előre megadott válaszok, kifejezések vannak. Önállóan megalkotott szavak lebetűzésére is van lehetőség. A szavakra/betűkre mutatva tudjuk közölni a mondandónkat.
Anna: – Leteszed magad elé a lapot az asztalra. Rajta van az ABC és neked rá kell mutatni az egyes betűkre. Ezt olyan embereknek találták ki, akik siketek, de nem teljesen vakok. A leges-legelején pedig olyan feladat is volt, ami a bizalomépítésről szólt. Vezettük, kísértük egymást és még táncoltunk is anélkül, hogy tudtuk volna, ki is a partnerünk az adott feladatban. Így építettük ki a bizalmat egymás felé. Egyelőre ennyit csináltunk, de még nincs vége a képzésnek.
Adél: – Hány alkalom maradt még, ahol a siketvakságról tanultok?
Thom: – Ha jól tudom, még egy lesz Dorkával, az egyetemen.
Adél: – A képzés ideje alatt volt lehetőségetek korábban is találkozni siketvak személyekkel vagy ez volt az első alkalom?
Anna: – Korábban nem. Ez volt az első alkalom, de Dorka mutatott nekünk videókat, ahol láthattunk siketvak személyeket.
Adél: – Van a számotokra még egy bónusz kérdésem is! Mit találtatok a legérdekesebbnek a magyar kultúrában?
Thom: – Egy siketvak ember szempontjából vizsgálva, vagy attól függetlenül?
Adél: – Most a Ti szempontotokból.
Anna: – Én az ételt emelném ki. Bárhol járok, engem az mindig érdekel.
Thom: – Én is szeretem az itteni ételeket. Volt lehetőségünk megkóstolni egy-két specialitást.
Anna: – Én vegetáriánus vagyok, így nem túl könnyű a helyzetem, de azért találtam nagyszerű megoldásokat. Még a vegetáriánus gulyást is megkóstolhattam és fantasztikus volt!
Thom: – Nekem a magyar nyelv is nagyon tetszik. Van egyfajta harmónia abban, ahogy összefűzitek a szavakat. Nekem ráadásul úgy tűnik, minden szót, amit csak lehet, próbáltok lerövidíteni, hogy még gyorsabban beszélhessetek. Elmentek például a boltba (Szerkesztői megjegyzés: a „bolt” szót Thom már megtanulta magyarul). Mögé teszitek, hogy: „boltban”. Beszéltek valakivel (pl. telefonon), és annyit mondotok: „Boltban”. Ez az egy szó annyit tesz: „Jelenleg a boltban vagyok”. A magyar nyelv engem teljesen lenyűgöz!
Anna: – Én a magyar történelemről is sokat tanultam. Németként egynémely részével tisztában voltam, de sokkal mélyebb, több ismeretanyag áll az általam korábban összegyűjtött információk mögött is, mint én azt gondoltam. Erre most jöttem rá, hogy idelátogattam. Sok mindent nem tudtam korábban.
Adél: – Mi a kedvenc témád/korszakod a magyar történelemből?
Thom: – Én a madarakat szeretem!
Anna: A madarakat?
Thom: – Igen. A mitikus madárra, a turulra gondolok. Úgy tanultam, hogy ő jelölte meg azt a helyet, ahol most Budapest van. A hegyekből érkező emberek épp ezért építették oda az országot, ahol most elhelyezkedik.
Anna: – Ezt nem tudtam. Én azt tanultam meg, hogy a Parlament a legmagasabb épület. Valami olyasmit is hallottam, hogy a magasságában benne van alapításának évszáma, aszerint szabták meg, vagy valami ilyesmi. Ezt nagyon érdekesnek találtam. Bár ma már arra is lenne lehetőség, hogy valaki, aki sok pénzt tudna befektetni egy ilyen projektbe, építsen mellé, vagy valahol a városban még egy tornyot, ami még ennél is magasabb.
Thom: – Emellett azt is látom, hogy nagyon büszkék vagytok a nemzeti hőseitekre. Rengeteg szobor van. Szinte mindenhol látni valakit, aki változást idézett elő vagy kiállt valami fontos cél mellett.
Anna: – Emellett nagyon sok magyar zászlót is látok.
Adél: – Van valami a siketvaksággal, vagy ezzel a képzéssel kapcsolatban, amire nem kérdeztem rá, de ti szívesen elmondanátok?
Thom: – Lenyűgözött minket, hogy mindezt láthattuk. Örülünk neki, hogy megtapasztalhattuk.
Anna: – Szerintem ez egy nagyon egyedi, különleges tapasztalat volt. Őszintén szólva korábban soha nem hallottam a siketvakságról. Azt tudtam, hogy vannak siket emberek és vannak vakok is, de a kettő kombinációja abszolút új volt a számomra.
Thom: – Itt van ez az egyesület, és öröm a számunkra, hogy meglátogathattuk. Úgy érezzük, hogy egy nagyon szoros, szinte intim közelségbe kerülhettünk vele.
(A cikket írta és az interjút készítette: Taskovics Adél)