Kedves Érdeklődő!
Már számtalan lehetőséggel foglalkoztunk az elmúlt időszakban, amelyek a technikai eszközökön keresztül nyújtanak navigálási, útvonal tervezési lehetőségeket. Az iPhone SE 2. generációs készüléket bemutató videósorozatunk mostani adásában – talán a témakör zárásaként is egyben – egy olyan alkalmazást fogunk bemutatni, amely ugyan nem ingyenes, de sokak körében ismert.
Utána járunk majd, hogy az eddigiekben bemutatott lehetőségekhez képest mennyivel másabb, mennyivel tud többet ez az alkalmazás és hogy egyáltalán megéri-e a pénzét. A mostani alkalommal is igyekeztünk egy olyan személyt választani, aki nem először fogott kezében iPhone készüléket és aki számára is íródhatott ez az applikáció. Most is a Gépház csapatának egy másik frontemberét, Bojtor Zoltánt hívtuk meg, akinek a segítségével végig vesszük azt, hogy milyen lehetőségeket és kezelési módokat nyújt, egy speciálisan a vak emberek számára kifejlesztett alkalmazás, melynek neve a BlindSquare.
Ha érdekli ez a téma is önt, akkor tartson velünk a mostani
alkalommal is, találkozzunk ismét a képernyők és a hangszórók előtt!
Csák Attila