Varga Anna
Varga Anna öt éve dolgozik a Siketvakok Országos Egyesületénél, mint gyógypedagógus. Tavalyi évben publikálta könyvét „Felnőttkorú siketvak személyek tájékozódás és közlekedés tanítása” címmel. Szakmai jellegű kiadvány lévén elsődleges célja a más szervezeteknél dolgozó rehabilitációs szakemberek informálása. Sokan nem tudják, miként segítsenek a hozzájuk forduló, egyidejű látás-és hallássérüléssel élő személyeknek. Anna munkája ehhez nyújt hathatós támogatást. Az alábbi kérdésekre kaphatunk választ tőle ebben az interjúban:
- Mi inspirált arra, hogy összeállítsd ezt a kiadványt?
- Nehéz volt ehhez szakirodalmakat találni?
- Mik a legszámottevőbb különbségek az egyszeresen sérült és a siketvak személyek tájékozódás és közlekedés tanítása között?
- Milyen konkrét lépések előzik meg a tanítás megkezdését?
- Miért speciális a veleszületetten siketek helyzete?
- Mennyiben merülhetnek fel az esetükben nyelvi akadályok?
- A veleszületetten látássérültek mennyire tudják elfogadni azt, hogy szükségük lehet egy hallókészülékre?
- Mit jelent az, hogy akusztikus vezetővonal?
- Mi a vibrotaktilis jelzés?
- Mi a közlekedési hangszótár?
- Mi a hangmassza?
- Mit tehet a tréner balesetveszélyes helyzetekben, például, ha nincs idő és mód szólni a kliensnek, hogy azonnal álljon meg?
- Milyen fizikai jelzésekkel tudja egy siketvak ember a környezete tudtára adni az állapotát?
- Mennyiben feladata a trénernek, és ha igen, akkor miért fontos, hogy megtanítsa az ügyfelének az idegen emberekkel való kommunikációt?
- Egyensúly probléma esetén – a hosszú fehér bot mellett – mi lehet a segítség?
- Meglátásod szerint milyen lesz a közlekedéstanulás jövője?
- Példák alkalmazásokra
- Gondolatok közlekedésről, önállóságról
– Mi inspirált arra, hogy összeállítsd ezt a kiadványt?
– Amikor állásinterjúra jöttem az egyesületbe, a vezetőség jelezte: nagyon szeretnék, ha készülnének módszertani kiadványok a felnőtt siketvakok elemi rehabilitációjáról, hiszen erről csak korlátozott számban vannak anyagok. Elkezdtem az itteni munkát, és egy darabig nem került szóba az írás. Aztán jelentkeztem az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karára, a hallássérültek gyógypedagógiája szakirányra. Ez 2 évet felölelő képzés volt és a végén szakdolgozatot kellett írnom. Témának a siketvak emberek tájékozódás és közlekedés tanítását választottam. Ekkor az elméleti hátteret, a szakirodalmakat kutattam fel. Bizonyos értelemben ezek a jelen publikációm alapjai. A Covid alatt biztatni kezdett Dorka, hogy kezdjek hozzá a szakanyagok összeállításához.
– Nehéz volt ehhez szakirodalmakat találni?
– Magyar nyelvű szakirodalma az én munkámat megelőzően nem volt. Főleg amerikai könyveket találtam. Dona Sauerburger nevét több alkalommal lehivatkoztam, mert elég sokat írt a témáról, ráadásul kellő részletességgel.
– Most térjünk át a munkád gyümölcsének az összegzésére! Mik a legszámottevőbb különbségek az egyszeresen sérült és a siketvak személyek tájékozódás és közlekedés tanítása között?
– A legfontosabb az információszerzésben megmutatkozó különbség. Ez alatt azt értem, hogy milyen támpontokat tudunk használni és milyen érzékszervi információkból építkezünk. A közlekedésben óriási jelentősége van annak, hogy hogyan tudunk a többi járókelővel vagy a járművek vezetőivel kommunikálni, segítséget kérni vagy elfogadni. Sok olyan módszer van, amit a hallássérüléshez adaptálunk.
– Mondj kérlek egy-két példát erre!
– Előnyben részesítjük a görgős botvéget. Ezzel folyamatosan pásztázni lehet a felületeket, arra pedig nagy szükség van, ha valaki hallássérült is. A siketvak személyek nem feltétlenül tudnak akusztikus vezetővonalakat követni, amihez az inga technika és a klasszikus botvég lenne az előnyösebb. Az egyensúly-érzékeléssel és az egyenes irányú mozgással is többeknek vannak nehézségei. Egy görgős botvég, illetve a folyamatos pásztázás némiképp tudja csökkenteni ezt a problémát.
– Milyen konkrét lépések előzik meg a tanítás megkezdését?
– A folyamat menetében nincs jelentős különbség. Ahogyan az egyszeresen sérült látássérültek esetében is tesszük, mindenekelőtt egy felmérést végzünk. Siketvak klienseknél ez időigényesebb, mert a hallásra és a kommunikációra sokkal részletesebben kitérünk. A hallási funkciókat aprólékosabban megvizsgáljuk, többféle helyzetben.
– Miért speciális a veleszületetten siketek helyzete?
– Ők általában úgy szocializálódnak, hogy tartoznak egy siket közösséghez, ami külön nyelvi kisebbséget és kultúrát jelent. Amikor valakinél később, mondjuk felnőtt korában kiderül az, hogy látássérülése van, attól félhet, hogy a nagyon vizuális alapú jelnyelvi közösségből, kultúrából kiesik, elszigetelődik. Ebből kifolyólag a tájékozódás és közlekedés tanulásra csak elvétve jelentkeznek veleszületetten siketek. Látásvizsgálatra azonban el szoktak jönni. Bizonyos esetekben észrevesszük, hogy valakinek például Usher-szindróma miatt van egy nagyon beszűkült perifériás látótere, csökkent látóélessége, farkasvaksága. Előfordul, hogy az illető rengeteg közlekedési balesetről számol be, kisebb-nagyobb elesésekről, ütközésekről, eltévedésekről. Ilyenkor szóba hozom azt, hogy ha lenne egy fehér botja, annak segítségével meg tudná előzni ezeket a kellemetlen eseményeket. Ettől nagyon elzárkóznak a legtöbben, vannak azért kivételek. Akik húzódoznak, attól tartanak, hogy ha fehér botot vesznek a kezükbe, akkor a többi siket ember kinézi őket a közösségből.
– Mennyiben merülhetnek fel az esetükben nyelvi akadályok?
– Vannak, akiknél adódnak. Jelnyelv használók esetében az órán is így kommunikálunk. Alap szinten én is tudok jelelni, ezért volt már olyan, hogy külső segítség nélkül tudtam órát tartani. Jelnyelvi tolmácsot is be tudunk vonni és akkor hárman veszünk részt a foglalkozáson.
– Mi a helyzet fordított esetben? A veleszületetten látássérültek mennyire tudják elfogadni azt, hogy szükségük lehet egy hallókészülékre?
– A tapasztalataim azt mutatják, hogy ezzel felnőtt korban nem szokott probléma lenni, ám ha valaki hallókészülék nélkül is elboldogul, nem feltétlen viseli szívesen. Ez egyébként látássérüléstől függetlenül is így van.
– Találkoztam a könyvedben olyan alapfogalmakkal, melyek jelentését szeretném, ha az olvasóinknak is elmagyaráznád. Mit jelent az, hogy akusztikus vezetővonal?
– A minket körülvevő – főleg az épített – környezetet tudjuk akusztikus vezetővonalként használni. A nagyobb kiterjedésű objektumok, például épületek, aluljárók falai lehetnek alkalmasak erre. Fizikailag nem kell megérintenünk, hanem a közelében közlekedünk és a bot leütésének hangja visszhangként verődik vissza róla. Ennek a magasságából, mélységéből, illetve a hangosságából tudunk következtetni jelenlétére, kiterjedésére. Leütünk mellette a talajra és a visszaverődés alapján, nagyjából vele párhuzamosan tudunk haladni. Amikor egy lámpás kereszteződésben kelünk át, el lehet úgy képzelni a gyalogátkelőt, mintha az egy folyosó lenne. Két oldalán nem falat találunk, hanem járműveket, amik várakoznak a piros lámpánál. Ha nem elektromos autóról, hanem benzinmotorosról van szó, akkor hallhatjuk a járó motor zaját. Ez is működhet akusztikus vezetővonalként.
– Mi a vibrotaktilis jelzés?
– Egyelőre ezt nagyon kevés helyen alkalmazzák. Közismertebb fajtája a rezgő ébresztőóra, amit a párna alá be lehet tenni. Vibrotaktilis jelzést tud adni a folyadékszint-jelző egyik típusa is. Ha az edény szájára ültetem a kis készüléket, rezgést és hangot is kibocsát, ha a víz szintje az érzékelőkhöz ér. Külföldön vannak ilyen jelzéssel ellátott átkelők is. A járdaszegély mellett áll a lámpaoszlop és azon van egy gomb, ami jól tapintható, kiemelkedik. Amikor zöld jelzést kapnak a gyalogosok, nemcsak hangot ad ez a lámpa, hanem a gomb elkezd rezegni a kezünk alatt. Ha valaki nem hallja a hangszórót, információt kaphat arról, hogy mikor mehet át biztonsággal az úttesten. A gomb másik, különleges tulajdonsága, hogy nyíl alakú és megmutatja az átkelés irányát.
– Mi a közlekedési hangszótár?
– Ez akkor érdekes, amikor valakinek, aki korábban halló volt, változik az állapota és nagyothallóvá válik. Kap egy hallókészüléket, amellyel minden hangot másképpen hall. Így a környezeti hangokat is meg kell újra tanulni. Az ember gyerekkorban, a születéstől kezdve megtanulja, hogy milyen hangja van például a madárcsicsergésnek. Ha azonban ezt a hallókészüléken keresztül hallgatja, akkor teljesen más hangot hall. Ha valaki látássérült is, nem feltétlen tudja beazonosítani, hogy honnan jön a hang, mert nem látja. Ilyenkor hasznos lehet, ha van egy látó ember, aki visszajelzi ezeket számára. Ha többször egymás után megcsináljuk, eltárolja a kliens a memóriájában és hozzá tudja párosítani a hangot a forrásához.
– Mi a hangmassza?
– Ha sok olyan hangot hall maga körül a nagyothalló személy, ami nincs benne a hangszótárában. Nem tudja beazonosítani, csak egy általános zúgást, zörejt hall, kellemes és kellemetlen hangok egyvelegét.
– Köszönöm szépen, most lépjünk túl az alapfogalmakon! Mit tehet a tréner balesetveszélyes helyzetekben, például, ha nincs idő és mód szólni a kliensnek, hogy azonnal álljon meg?
– Ilyenkor a vállára tesszük a kezünket, ezzel tudjuk jelezni neki, hogy azonnal álljon meg. Ez egyezményes jelzés, amit előre célszerű megbeszélnünk a tréning elején, így az oktatásban résztvevő személy nem fog megijedni tőle, illetve ismeri majd annak jelentését.
– Milyen fizikai jelzésekkel tudja egy siketvak ember a környezete tudtára adni az állapotát?
– Általában a fehér botokon szokott lenni egy-két piros színű csík vagy gyűrű. Ha ebből többet teszünk rá, esetleg piros-fehér csíkosra jelöljük be, ez nemzetközi, egyezményes jelzése annak, hogy az eszköz használója látás-és hallássérült. Ezt ugyanakkor nem sokan ismerik fel. Van nekünk az egyesületnél egy kitűzőnk, amire rá van írva, hogy „látás-és hallássérült vagyok”. Ez egyértelműbb jelzés a többi ember felé, sőt, olyan szimbólum is van rajta, ami a siketvakságra utal.
– Mennyiben feladata a trénernek, és ha igen, akkor miért fontos, hogy megtanítsa az ügyfelének az idegen emberekkel való kommunikációt?
– Ez rendkívül fontos része a tréningnek, mert erre mindenkinek szüksége lehet. Egyes klienseinknek olyan a hallókészülékes hallásuk és a beszédük, hogy könnyen tudnak kommunikálni idegenekkel. Ilyenkor csak azt kell megtanulnunk, hogy milyen módon tudnak megszólítani valakit, miként tudják felhívni magukra a figyelmet. Van, akinek problémát jelent az, hogy meghallja, megértse a körülötte levők beszédét, vagy épp ő nem úgy beszél, hogy szót értsenek vele az idegenek. Ennek orvoslására ki kell dolgoznunk valamilyen technikát. Ilyenkor jöhet jól a segítségkérő tábla. Ez teljesen személyre szabott, az adott egyén állapotához alakítjuk. Erre egyrészt ráírjuk, hogy ő egy hallás-és látássérült ember, de azt is, hogy konkrétan miben kér segítséget.
– Egyensúly probléma esetén – a hosszú fehér bot mellett – mi lehet a segítség?
– Ha már nagyon komoly egyensúlyi problémákról van szó, akkor célszerű egy másik szakembert, például gyógytornászt bevonni a folyamatba. Egyrészt azért, hogy mérje fel a mozgásállapotát az illetőnek és annak kapcsán is tehet javaslatot, hogy milyen típusú segédeszköz adhatná meg a stabilitást akár az egyhelyben álláshoz, akár a járáshoz. Enyhébb esetben a túrabotot, a Nordic Walking-ot is lehet adaptálni és hosszú fehér bot gyanánt használni. Erre rá lehet támaszkodni, ha valaki elfárad vagy az egyensúlyából kicsit kibillen. Egyeseknek támbotra van szüksége, másoknak rolátorra, bizonyos esetekben pedig már a járókeret vagy a kerekesszék jön szóba. Ezekkel is meg lehet tanulni a közlekedést. Ilyen esetben már én is más kollégákhoz fordulnék segítségért, akik ebben jártasak.
– Meglátásod szerint milyen lesz a közlekedéstanulás jövője?
– A digitális technológiák jelentik az új utat. Egyre több applikációt használunk. Általában én a kliensektől tanulok, ők szokták behozni az újabb és újabb alkalmazásokat. Ezeket próbálom megismerni, összegyűjteni.
– Mondj kérlek egy-két konkrét példát!
– Nagyszerű és ingyenes a Lazarillo, de a Google Térképeket is gördülékenyen lehet használni. Különböző menetrendi applikációk is elérhetők, készített ilyet a MÁV is. A fővárosi tömegközlekedésről pedig a BudapestGO segítségével tájékozódhatunk. Vannak fizetős alkalmazások, például a Blind Square, ami jó, de viszonylag kevesen használják amiatt, hogy van egy egyszeri díja.
– Van-e valami, amire én nem kérdeztem rá, de Te még fontosnak tartanád átadni, mint információt?
– Egy dolgot szeretnék még kiemelni. Ez egyébként nincs is leírva a könyvben, de tanulságként leszűrtem magamnak az elmúlt évek tapasztalataiból. Az egyesületnél végzett munka sokat változtatott a közlekedéstanításhoz való hozzáállásomon. Régebben azt a szemléletet képviseltem, hogy az önállóságnak vannak szintjei. Ha valaki nem képes arra, hogy önállóan átkeljen egy kereszteződésben, őrá nem lehet azt mondani, hogy önálló közlekedő. Egy „másik polcra” tettem. Ma már tudom: nem az a lényeg, hogy ki mit csinál meg önállóan és mi az, amiben segítséget kér. Ami igazán számít, az az, hogy eljusson A-ból B-be, miközben biztonságban van. Ne legyen frusztrált, ne szorongjon azon, hogy lesz-e segítsége. Tapasztalataim szerint a szakemberek részéről van egyfajta elvárás a látássérültekkel szemben. Úgy érzik, az a kiváló közlekedő, aki mindent megold egyedül. Szerintem nem ez a lényeg, hanem az, hogy mindenki ismerje a saját képességeit és korlátait. Hozza ki magából a maximumot. Ha tud segítséget kérni, és ezzel megbékül, ráadásul mindezt mások számára elfogadható módon teszi, ennél több nem is kell.
