2025. május 28-án, szerdán rehabilitációs klub volt a Siketvakok Országos Egyesülete nagy, közösségi termében. Az eseményen 28 fő (16 egyesületi tag, 10 munkatárs/önkéntes segítő és 2 vendégelőadó) vett részt.
Elsőként Királyhidi Dorka köszöntötte a résztvevőket
Azután bemutatta a program két vendégét, akik a Széchenyi Lions Club képviseletében érkeztek. Dr. Radnai János, aki nagy utat tett meg (külföldről érkezett) azért, hogy megtarthassa előadását. Pap Andrea a Széchenyi LC képviselőjeként, tagjaként érkezett. Túl azon, hogy megszervezte a programot, 100 ezer forintos adományt is hozott. Ezzel támogatja a Széchenyi LC ebben az évben a Braille Hírmondó megjelenését.
Dr. Radnai János elméleti bevezetéssel kezdte előadását
Rövid bemutatkozásában elmondta: orvosként dolgozik. 42 évig kivonuló mentőorvos volt. 18-20 éve intenzív osztályt vezet. Altatással és fájdalomambulanciával foglalkozik. Orvosként általános egészségügyi kérdésekre is tud válaszolni – és készséggel válaszolt is a kérdéseinkre.
Mindnyájan a saját életterünkben élünk. Van valami, ami valamennyiünket összeköt. Tele vagyunk olyan épített, készített dolgokkal, tárgyakkal, amik veszélyt rejtenek magukban. Ha ezek a veszélyek valóságos sérüléssé, bajjá változnak, nagyon sokat tudunk segíteni egymáson. Ennek az a feltétele, hogy azonnal, vagy legalábbis nagyon gyorsan segítsünk. A bajnak az egyik legerősebb példája az, amit orvosi szakkifejezéssel hirtelen halálnak nevezünk. Ez a hirtelen keringésmegállás. Ha a keringése valakinek megáll és 60 másodpercen belül szakszerű segítséget kap, az esetek 95 százalékában visszatér a klinikai halálból. 3 percnél ez az arány már csak 50 százalék. 6-8 percnél viszont már 10 százalék alatt van. Ebből is látszik, hogy mennyire fontos a gyors reagálás.
Az első lépés mindig az, hogy észre kell venni a bajt
Ez történhet akár hallás útján is: valaki felsikolt, vagy szokatlan tónussal beszél, kiabál.
Akik látnak, azok vizuális úton is szerezhetnek erről információt. Ha az utcán 6-8 ember összeszalad egy pontra, ott valami nem várt esemény, baj történt. A délután folyamán többször kihangsúlyozta: nem vagyunk egyedül Ha azt látja, hogy valaki eszméletlenül fekszik a földön, még a legképzettebb mentőorvos se tud egyedül mit tenni. Ilyenkor segítséget kell hívni.
Nem szabad túlértékelni magunkat ilyen helyzetekben. Ha bevállalunk valamit, amit utána nem tudunk professzionálisan elvégezni, az a beteg kárát okozhatja. Az első lépés tehát az, hogy észleljük a bajt. Odamegyünk, feltérképezzük a helyzetet. Utána el kell gondolkodnunk azon, hogy van-e ez a baj akkora, hogy segítséget kelljen hívni.
Vegyük sorra az ilyenkor lehetségesen adódó helyzeteket!
A legnagyobb baj az, ha valaki meghal
A halál egy folyamat, nem hirtelen, másodpercek alatt játszódik le. A legfontosabb szervünk az agyunk. Ez viszont a legérzékenyebb is arra, hogy folyamatos oxigén ellátása legyen. 3-4 perc után, ha nem kap oxigént, károsodik. 6-8 perc után viszont már úgy károsodik, hogy többet nem is tér magához a beteg. Ezt az 1-8 perces időszakot mondjuk úgy, hogy a klinikai halál állapota. Más néven ezt keringésmegállásnak is nevezzük.
A vér az ereinkben azért kering, mert a szív pumpálja azt egyik helyről a másikra. Ha megáll a keringés, a vér nem jut el az agyba. A vér a tüdőben veszi fel az oxigént. Onnan az útja még egyszer visszavezet a szívbe, majd onnan megy tovább az agyunkhoz. Amikor valaki a klinikai halál állapotában van, azt kell megoldanunk, hogy az az oxigén, ami a tüdőben van, eljusson az agyba. Ez a mennyiségű oxigén egyébként 6-8 percre elegendő. Ha eljuttatjuk az agyba, az nem fog végérvényesen károsodni. Ezt egy nagyon egyszerű módszerrel el lehet érni, eszköze az ún. mellkasi kompresszió (mellkasi nyomás).
Ha a mellkast összenyomjuk, minden ami azon belül van, eltávozik, amerre tud. Az erekben vannak olyan billentyűk, amik a vér útját egy irányba terelik. Ha megnyomjuk a mellkast, a vér csak egy irányba, az agyba tud menni. Amikor elengedjük a mellkast, a szív megszívja magát vérrel. Ha összenyomjuk, egy kicsit megint megy előre a vér. Ha ezt folyamatosan csináljuk, ki tudjuk küszöbölni a szív funkciójának kiesését.
Azzal tisztában kell lennünk, hogy egyedül, egymagunkban nem tudunk 6-8 percen keresztül mellkas kompressziót végezni. 2-3 percnél hosszabb ideig ez senkinek nem megy, még a legerősebb birkózónak sem. Ez nagyon intenzív és szokatlan erőfeszítés, ami nagyon kimerítő. Náluk a klinikán is az a szokás, hogy ha valaki elkezdi a kompressziót, 1-1,5 perc után kötelessége szólni, hogy már ennyi ideje csinálja. Akkor odamegy a társa, félrelöki és nyomja tovább a beteg mellkasát. Újabb 1,5 perc elteltével jön a harmadik, vagy ha csak ketten vannak, akkor az előző, aki addigra egy kicsit már pihent.
Honnan tudjuk, hogy a betegnek szívkompresszióra van szüksége?
Ehhez két tényezővel kell pontosan tisztában lennünk. Ezek közül az egyik az, hogy eszméletlen a beteg. Honnan tudjuk ezt megállapítani? Odamegyünk mellé, megpaskoljuk az arcát vagy a homlokát, és szólunk is hozzá. Amellett is dönthetünk, hogy egy kicsit megcsípjük a bőrét. Ez ad egy enyhe fájdalom ingert. Látjuk (vagy látás híján érezzük), hogy reagál-e rá vagy nem. Ha nem reagál, akkor eszméletlen. A mi szempontunkból most mindegy, hogy van-e egy minimális agyműködése, esetleg rángatózik-e, ha nem képes reagálni, eszméletlennek tekintjük és be kell avatkozni.
Azt korábban már tárgyaltuk, hogy ha megáll a keringés, nem kap az agy oxigént. Kb. 20 másodperc után a központ, ami az agyból a tüdőnek adja a parancsot a légzésre, megáll. Ha a keringés megállását nem is tudjuk megállapítani, a légzését igen. Oda kell tenni a kezünket az orra elé. Ha érezzük, hogy fújja a levegőt, emeli a mellkasát (ez utóbbit is megállapíthatjuk érzésre, ha enyhén a mellkasára helyezzük a kezünket), van légzése.
Ha ezt sem tapasztaljuk, akkor két tényező is teljesült: eszméletlen a beteg és nincs légzése. Ez pedig már a klinikai halál definíciója. Ha ezt a kettőt megállapítottuk, el kell kezdeni az újraélesztést.
Egy ilyen helyzetben azonban érdemes a józan eszünkre is hallgatni
Az is előfordulhat, hogy a levegő azért nem jut az agyba, mert már a tüdőbe se jut be. Idős emberek esetén gyakran előfordul nyelészavar, vagy az, hogy a műfogsorukat nem tudják rendesen rögzíteni. Ilyenkor megtörténhet, hogy keresztbe fordul a protézis a szájukban és nem tudják se kiköpni, se lenyelni és megfulladnak tőle. Ha tudjuk valakiről, hogy idős, műfogsora van, esetleg nyelési nehézséggel küzd, érdemes a kezünkkel benyúlni a szájába és az ujjunk kaparó mozdulatával ellenőrizni: van-e bármi a torkában. Ha igen, akkor azt el kell távolítani.
Ezt követően vagy visszatér magától a légzés, vagy nem
Előbbi nagyon ritkán fordul elő. A legtöbbször az történik, hogy eszméletlen és nem vesz levegőt. Ekkor a keringés leállása van a háttérben, amit a mellkas összenyomásával és felengedésével tudunk pótolni. Annál nagyobb baj, mint hogy valaki meghal, nem történhet. Mi a beavatkozásunkkal próbálunk javítani a helyzeten. Ha ez elég, sikeresen avatkoztunk be, ha nem, akkor beteljesült az, aminek be kellett teljesülnie. Ilyenkor tehát az a fontos, hogy bátran odamenjünk és cselekedjünk. A lehető legrosszabb az, ha nem csinálunk semmit.
Ezt követően a gyakorlatban is kipróbálhattuk a mellkasi összenyomást
A doktor úr hozott magával egy oktatási célra készített babát, amin ki lehetett próbálni a módszert. Ez lényegében egy embert mintázó figura, deréktól felfelé, de karok nélkül. A kör közepén, egy szőnyegre hanyatt fektette a figurát, mi pedig egyesével odatérdeltünk a baba mellé. Mindenkinek 20-30 alkalommal kellett összenyomni a mellkast, és ezzel még csak kb. fél percet dolgoztunk rajta.
Először megpaskoltuk az arcát, szóltunk hozzá, mintha csak ellenőriztük volna, hogy magánál van-e. Ezt követően a mellkasa közepére, a szegycsontra helyeztük az egyik tenyerünket, majd a másikat keresztben a mellkason levő kezünkre tettük (a kézfejre). Ahhoz, hogy a kompresszió hatásos legyen, kb. 6-8 centiméterre szükséges összenyomni a mellkast. Ezt komoly erőkifejtéssel lehet megtenni. Elég szaporán kellett nyomkodni, másodpercenként kétszer. Ezt csak úgy tudtuk megcsinálni, ha lényegében az egész felsőtestünk súlyával rátámaszkodtunk a beteget szimbolizáló babára. Nyújtott karokkal és hasból kellett végezni a mozdulatokat.
A babán könnyű volt lemérni, hogy el tudtuk-e érni azt a bizonyos 6-8 centiméteres összenyomást
Ha megfelelően összenyomtuk, megakadt és kattanó hangot adott. Kérdésre válaszolva a doktor úr elmondta: a mellkasi nyomások hatására eltörhet egy-két borda. Ez azonban még mindig kevesebb probléma, mintha meghalna a beteg. Nem biztos egyébként, hogy az újraélesztés folyamatát mindig nekünk kell elkezdeni. Sokszor az is nagy segítség, ha valaki előttünk már elkezdte, de mi be tudunk lépni, hogy folytassuk. Azok számára, akik nem tudtak letérdelni a baba mellé, Dorkáék hoztak egy asztalt. Erre helyezték rá a bábut; a mellkas összenyomásához szükséges mozdulatot így ők is megtapasztalhatták. Eddig a lehető legrosszabb eshetőséggel foglalkoztunk.
Ami ettől egy fokozattal jobb, de még mindig kedvezőtlen: ha a beteg eszméletlen ugyan, de veszi a levegőt
Azt, hogy miért eszméletlen, nem a mi dolgunk megállapítani. Erre vannak a képzett szakemberek, pl.: a mentőorvosok. A mi dolgunk itt egyrészt az, hogy segítséget hívjunk hozzá, illetve az, hogy biztonságba helyezzük. Ilyenkor stabil oldalfekvésbe kell tenni. Az eszméletvesztés leggyakoribb oka az epilepsziás roham. Ha hanyatt fekszik, hányhat, amit utána félrenyelhet és megfulladhat tőle. Ugyanígy lenyelheti a saját nyelvét, vagy a protézisét is, stb. Ilyenkor biztonságba kell helyezni, aminek a módja szintén egyszerű, és főképpen logikus.
Annak érdekében, hogy ne essen hátra a nyelve, a fejét oldalra kell fordítani. Első lépésként meg kell emelni térdben a lábát, pl. a jobbat. Ezt követően el kell őt fordítani az ellentétes, tehát a bal oldalára. Ehhez a vállát is el kell tolni abba az irányba. A felhúzott láb ugyanebben a helyzetben a földre „esik”, és megtámasztja őt, hogy ne fordulhasson tovább. Azért, hogy a feje se fordulhasson tovább, a bal kart közvetlen a fej fölé kell tenni, könyékben behajlítva.
Ha arról is gondoskodni akarunk, hogy vissza se tudjon fordulni, mielőtt átfordítanánk, a jobb kezét érdemes a mellkasára, szinte az álla alá helyezni. Ezáltal, amikor átfordítjuk, a szája elé kerül. Így a baloldalon is megtámasztja őt, míg a jobb kéz hátul, az ellentétes oldalon ad biztonságot. Ilyenkor arra különösen oda kell figyelni, hogy a támasztékot adó láb térde leérjen a földre. Nincs az sem kőbe vésve, hogy mindig a bal oldalára kell fordítani a beteget. A lényeg, hogy amikor odaguggolunk mellé, mindig a hozzánk közelebb eső lábát kell felhúzni.
A stabil oldalfekvést nekünk is volt módunk kipróbálni. Elfeküdtünk hanyatt a szőnyegen és a vendégek átfordítottak minket. Az ilyen szituációk szerencsére ritkán következnek be. Az apróbb sérülések, veszélyes helyzetek sokkal gyakoribbak. Általánosságban, mindenre kiterjedő igazságokat nagyon nehéz mondani. Ilyenkor a józan paraszti ész használata lehet a legcélravezetőbb.
Ami nagyon gyakori, és ami az élet végéhez is vezethet: tele vagyunk elektromos gépekkel, eszközökkel
A doktor úr olyan helyen dolgozik, ahol a kórház környékén kb. 120.000 ember él. Szinte nem múlik el úgy hét, hogy ne vinnének be hozzájuk beteget, akit elektromos áramütés ért. Nem feltétlenül vezet halálhoz, de előfordul. Ilyen helyzetben elsősorban magunkat kell védeni.
Ha tehát valakit áramütés ér, nagyon fontos arra gondolnunk, hogy a sérült ne legyen még benne az elektromos körben, amikor segíteni akarunk neki.
Az érintett elektromos készüléket ki kell előtte húzni a csatlakozóból. Egészen biztosan meg kell győződni arról, hogy saját magunkat nem sodorjuk veszélybe. Nincs annál rosszabb helyzet, mint amikor egy sérültből kettő lesz.
Évente 8-10 halálos baleset van a szén-monoxid mérgezésekből is
Ha olyan lakásban lakunk, ahol gázbojler van, érdemes rá odafigyelni. Ha rosszul ég el a bojlerben a gáz, akkor szén-monoxid keletkezik, az pedig „leül” a fürdőszoba aljára, és „elzavarja” onnan az oxigént. A szén-monoxid egy olyan anyag, ami háromszázszor „szívesebben” kapcsolódik a vérhez, mint az oxigén. Ez azt jelenti, hogy rendkívül mérgező. Elég egy nagyon kevés belőle ahhoz, hogy „elzavarja” az összes oxigént. Akkor pedig hiába kering a vér, nincs benne oxigén, és nem jut az agyunkba, amire annak a legnagyobb szüksége lenne. Megfizethető áron, 2-3000 forintért lehet már kapni olyan kis eszközöket, amik mérik a szén-monoxid szintjét. Mindenhová, ahol a lakásban nyílt tűz van, oda kellene tenni. Ha a szén-monoxid megjelenik a levegőben, ezek a kis szenzorok csipogással jeleznek. Sok elektromos eszköz áll ma a rendelkezésünkre. Ezeket lehet szeretni vagy nem szeretni.
Egy biztos: életmentők tudnak lenni
Gondolhatunk itt például a telefonunkra. Ha vészhelyzetben vagyunk, felhívhatjuk a 112-t. Egész Európában ez a telefonszám szolgálja ezt a célt. Ha indítunk egy hívást, azt minden esetben egy olyan személy veszi fel, aki ért az elsősegély nyújtásához. Éppen ezért olyan szakszerűen tud instrukciókat adni, aminek a segítségével akár egy gyerek is képes lehet életet menteni. A résztvevőktől érkezett egy megjegyzés.:
Hallássérültként nagyon nehéz, olykor lehetetlen telefonálni
Dorka elmondta, hogy a hallássérülteknek rendelkezésére áll egy olyan lehetőség, hogy a vészhívásra alkalmas telefonszámra SMS üzenetet küldhessenek. Ebben az esetben instrukciókat írásban nyilván nem fog kapni az illető, viszont kimegy a mentő. Emellett az időseknél hasznos segítség lehet az ún. Gondosóra. Dorka elmondta, hogy a 80 év felettieknek most már automatikusan kiküldik az eszközt. Ilyenkor a regisztráció során kell nagyon figyelni. A megjegyzésre szánt rovatba be kell írni az állapotunkra vonatkozó információkat: „Hallássérült vagyok”, vagy „Siketvak vagyok”, vagy „Rosszul látok, rosszul hallok”.
Emellett érdemes azt is röviden beírni, hogy miként lehet velünk kommunikálni
Ilyen esetekben, ha vészjelzést küld a hallássérült/siketvak személy, mindenképpen kiküldenek valakit. Ha azt az opciót jelöltük be, hogy jöjjön be hozzánk a mentő, érdemes a gomb megnyomása előtt mérlegelni a helyzet súlyosságát. Így a mentőknek is megspórolhatunk felesleges köröket. Ha gondunk akad, de mentők bevonását nem igényli a helyzet, nyugodt szívvel felhívhatjuk a Be My Eyes szolgáltatást.
Kérdésre válaszolva a doktor úr elmondta, miként lehet kisbabát újraéleszteni
Arról, hogy eszméletlen-e, nála is meg kell győződni. Különbség igazából csak a mellkasi kompresszió esetén van. Az is csak abban az esetben, ha a gyerek akkora, hogy át tudjuk fogni a kezünkkel a mellkasát. Szembe kell állni vele és úgy alá nyúlni. Ha hüvelykujjunk beér a mellkas közepéig, elég csak azzal nyomni. Másik négy ujjunkkal hátul a bordáit kell megtámasztani. Ezt 1 éves korig lehet így csinálni, utána már úgy, ahogyan azt a babán is megtapasztalhattuk. Ennek a helyzetnek az a specialitása, hogy a gyerekeknek még nem törik el nyomás hatására a bordája.
A téma szinte kimeríthetetlen és nagyon sok mindenre nem jutott idő. Szót lehetett volna ejteni a különböző vágásokról, vérzésekről, azok ellátásáról, vagy arról, hogy mit kell tenni, ha valaki elesik és beüti a fejét. Esetleg, ha kificamodik a lábunk, miként kell azt rögzíteni. És akkor az égési sérüléseket még meg se említettük. Ezekre már nem volt mód kitérni, mert lejárt a klubfoglalkozásra szánt idő.
(A cikket írta: Taskovics Adél)