Címlap Hírek Szakmai szeminárium Leányfalun
Nagy kontrasztú változat

Betüméret

Szakmai szeminárium Leányfalun PDF Nyomtatás E-mail
2010. május 09. vasárnap, 15:25

Március utolsó hétvégéjén szervezetünk vezetősége és munkatársai szakmai napra, közös együtt gondolkodásra, tapasztalat-cserére invitálták nem csak hazai, de külföldi társ-szervezetek képviselőit is. A fórum témájának alapját a siketvaksággal élő személyek számára nyújtott szolgáltatások képezték. Meghívott vendégeink – akik az ország szinte minden régiójából érkeztek - közül sokan tették tiszteletüket a két napos rendezvénynek otthont adó, leányfalui Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban.
A hazai társ-szervezetek képviselői mellett közép-kelet európai siketvak szervezetek szakemberei is megtisztelték jelenlétükkel Egyesületünk programját: szlovák, román, szlovén és bolgár vendégeknek is örülhettünk a két napos szakmai konferencián. 
A szeminárium célját az Egyesület vezetősége így fogalmazta meg: „Célunk, hogy a siketvak személyeknek jelnyelvi tolmácsolási, rehabilitációs vagy egyéb szolgáltatást nyújtó szervezetek, egyesületek szakemberei, képviselői egyrészt megismerjék szervezetünk tevékenységét, másrészt a résztvevők együtt gondolkodjanak a szolgáltatások fejlesztésén, valamint szoros szakmai kapcsolat, együttműködés kialakítására nyíljon lehetőség a közép-kelet európai régióban működő szakmai szervezetekkel.”
 
A szakmai konferencia első napjának előadás- és workshop sorozatát Kedves Éda, az Egyesület ügyvezetője nyitotta meg, majd ezt követően beszélt a siketvakságról, mint fogalomról, bemutatta szervezetünk felépítését, valamint az Egyesületen belül működő három egység – a Jelnyelvi Tolmácsszolgálat, a Rehabilitációs Részleg, valamint az Érdekvédelmi és Koordinációs Iroda – tevékenységét, illetve a szervezet által a siketvak emberek számára nyújtott szolgáltatások körét.

Kedves Éda szervezet-bemutató előadását Kemény Péter, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Fogyatékosságügyi és Rehabilitációs Főosztálya főosztályvezető helyettesének prezentációja követte. Az előadó az állami és civil szervezetek hivatali, valamint törvényileg biztosított együttműködésének hátterébe nyújtott bepillantási lehetőséget a szakmai szeminárium résztvevőinek.

A délelőtti előadások után ebédszünet következett, majd délután a workshopoké lett a főszerep. Az ebédet követően a szeminárium résztvevőinek koradélután az alábbi workshopok közül nyílt lehetősége a választásra:
Az érdeklődők jelnyelvvel kísért, „kiselőadást” hallhattak a „Tolmácsolási specialitások, alternatív kommunikációs lehetőségek használata siketvak személyek kommunikációjában” témakörben.
Egyesületünk pszichológusa várta mindazokat, akik „A pszichológiai segítés formái és szerepe az egyéni megküzdésben siketvak személyek részére” című workshopra voltak kíváncsiak.
Érdekes témának ígérkezett a „Kutyakiképzés siketvak személyek számára”, melyről a miskolci Baráthegyi Vakvezető és Segítőkutya Iskola Alapítvány vezetője, Mezősi Tamás osztotta meg gondolatait a hallgatósággal.
Nagy érdeklődésre tartott számot az „Adaptációk a siketvak személyek elemi rehabilitációs szolgáltatásainak területén”, valamint az „Együttműködések lehetőségei és szerepe a komplex ellátásban” címet viselő, közös „műhely-munka” is. Valamennyi workshop a szakmai tapasztalatok egymással való megosztása, illetve az együtt gondolkodás, valamint a jövőben elérendő, közös célok meghatározásának jegyében zajlott.


A konferencia második napját az előző napi workshopok témavezetőinek, felelőseinek beszámolója nyitotta meg, melynek során tapasztalat-cserére is sor került az egyes „műhelyek” résztvevői között. Ezután következett a konferencián résztvevő, közép-kelet európai társ-szervezetek bemutatkozó előadásainak megtartása, majd az ebédszünet.

A délután folyamán kerekasztal beszélgetésre került sor, melynek témája az egyes társ-szervezetekkel közös együttműködési területek feltérképezése, ehhez kapcsolódóan pedig együttműködési programtervek kialakításának összeállítása volt, melynek keretében megállapodás született az egyes szervezetek közötti, még szorosabb hazai és nemzetközi együttműködésről.

 
SEO by Artio
Találkozzunk a Facebook-on!